Felhasználói értékelés: / 0
GyengeLegjobb 

Novellák

Nagyon meleg volt. Éreztem a hangos dobbanásokat, mely ritmusosan zengtek megnyugtatóan és egyben félelmetesen a fülemben.
Ahogy úszkáltam a vízben eszembe jutott, hogy nemsokára vége ennek a lazulásnak, pihenésnek, kényeztetésnek, miben most részem van, kezdődik a nagy munka, pár óra múlva szinte nem is emlékszem majd az egészre...


A technika teremben dolgoztam, átnéztem egy pár életfilmet, hogy csiszoljam tudásom, hogy miképpen tudok segíteni a legfinomabban más dimenzióban dolgozó testvéreimen, mikor Seth kihívott.
- Lenne egy kis gond Criss. Tündöklő szemével rám nézett.
Ritkán fordult elő, hogy munka közben zavartak, mert ezzel az a beszélgetéssel eltöltött idővel időközben évek telhetnek el egy másik dimenzióban, ahol szükség lenne a segítségemre, de tudtam, ha Seth magához hív, akkor annak már komoly oka van.
- Beállítottam helyetted egy másik testvérünket dolgozni - mondta – már nem volt sok feladatod ezzel az élettel.
Igen - válaszoltam - technikai problémája már megoldódott az őrzött védencemnek, sikerült elérni, hogy iskolába járjon, pár év szünet, most pont jó lesz neki, utána a választott párjának kitűnő angyalai kísérik tovább életét. - és átpillantottam a szomszéd szobába, ahol már nézték védencem eddigi életét a vigyázó angyalok.
- Vhu gondban van, róla szeretnék beszélni veled - mondta Seth.- Kisiklott a választott apja élete, nem tudunk rajta segíteni. Állandóan veri, már testi károsodás határán van. Időnként enged annyit az apa, hogy a békesség angyalai sugallatot küldjenek neki, de ennél drasztikusabban nem tudunk a szabad akaratába behatolni.
Leszületése előtt átnézett minden filmet a választandó apjáról, de évszázadokon keresztül nem volt nyoma ilyen kitörésnek a részéről. A felesége teljesen a hatása alatt van, nem tudja megvédeni, nem is gondoltunk rá, hogy erre szükség lehet. Veszélyezteti Vhu küldetését, vállalását.
Vhu a legjobb barátom volt. Évezredek óta dolgoztunk együtt, sok újjászületést megéltünk már egymás mellett. Lement a földi dimenzióba csiszolni, tökéletesíteni tudását, és újra átérezni a nehéz próbákat.
- Úgy tudtam, már nem is kellett volna lemenni neki - feleltem - megnyílt a lehetősége, hogy tovább menjen egy felső dimenzióba. Ez a vállalása engem is meglepett, nem is tudtam erről beszélni vele. Hogy tudok segíteni rajta?
- Már sokat gondolkoztunk rajta a tanácsban – felelte Seth - egy lehetőséget találtunk összesen, ami megmentheti őt, de ehhez a te hozzájárulásod is szükséges.
- Kíváncsian figyellek, mindent megteszek Vhuért - mondtam, és érdeklődve néztem Seth tekintetét, mely kicsit szomorúságot sugárzott.
-A megvalósításon dolgozó angyalok szerint Vhu földi anyja terhes, valószínűleg nem fog megszületni a magzat, nem találtunk jelentkező lelket se, ki ezt a helyzetet akár próbaként is vállalná. A számításunk szerint, ha a magzat mégis megszületne, az apa a dühét a másik gyereken töltené ki, vagy legalább nagy részét és Vhu esélyt kapna a gyógyulásra és arra, hogy vállalását befejezze.
Mi a véleményed? - kérdezte.
- Mi az esély rá, hogy a második gyerek születését befolyásolni tudjuk? - kérdeztem vissza.
- Idősebb szellemtestvéreink dolgoznak az anya közelében, sugallatokra nagyon jól hallgatnak. Lehetőség van Vhu és az anya időszakos megmentésére, régebben lent dolgozó szellemtársunk már régóta arra vár, hogy küldetését teljesítse - mondta Seth. - előidéz egy balesetet, melyben az apát a sugallatunkra legalább annyi időre bezárják, hogy te megszülethess és megerősödhess.
Talán a bezártság alatt az apa magához tér, de te erre ne építs, inkább a rosszabb lehetőséggel számolj!
- Mennyi időm van a felkészülésre? - kérdeztem.
- Sajnos szinte semennyi, az anyának érezni kell a baba lelkét, hogy erős legyen a terhesség kihordásához és a szüléshez, azonnal menned kell - válaszolta - annyit tehetek, hogy a tudatod meghagyom a anyaméhben,  érezd jól magad, meditálj és készülj a feladatra Vhu barátodért.
Szülés után elveszíted szokás szerint az emlékeidet, de megígérem, hogy amint Vhu önálló életet fog élni a földön, rögtön visszahívunk, és újra velünk lehetsz.

Míg készültem a dimenzióváltáshoz és a meditációs szobába vonultam, felidéztem a szép emlékeket, mely összekötött minket. Emlékszem arra a mulatságos esetre, mikor Vhu úgy mentette meg az életem még vagy ötvenezer évvel ezelőtt, hogy szinte öntudatlanul az ugró tigris elé lépett engem félrelökve és így a saját testét áldozta fel értem. Akkor nekem sikerült megmenekülnöm, utána érdekes volt újra látni az életfilmen.
Sokszor voltunk barátok, házastársak, valahogy mindig jól kijöttünk egymással. A munkánk később is összekötött minket, technikai megoldásokon dolgoztunk, mely segítette a földi dimenzióban élő testvéreinket.
Utoljára százötven évvel ezelőtt voltunk testvérek, emlékszem segítettük egymás vállalásait öntudatlanul, jól kijöttünk egymással.

... Miközben meditálok, kezdem elengedni magam, érzem, hogy a lelkemmel valami egészen különleges dolog történik, mintha úsznék egy meleg vizű tóban...

Hirtelen erős nyomást, lüktetést érzek, a dobolás, mint egy erős szívhang lüktet a fülemben. A tó vize, mely kellemesen meleg volt eltűnt mellőlem, erős nyomást érzek az egész testemben, nem kapok szinte levegőt, segítségért szeretnék kiáltani, hirtelen erős fény sugárzik a szemembe és mielőtt, elveszteném az eszméletem, még azt hallom:
 

Kislány és egészséges!!!!

 

/Írta: Karsay István/ 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés