A jógagyakorlatok megfelelõ hatása, sikere szempontjából nem egyszerûen csak nagy jelentõséggel rendelkezik a figyelemkoncentráció, hanem éppen hogy elengedhetetlenül szükséges is. Ha ugyanis a jóga gyakorlatainak elsajátítása, illetve végrehajtása közben hagynánk gondolatainkat szabadon csapongani, egyáltalán semmilyen eredményt, kedvezõ élettani hatást nem érhetnénk el végül. A jóga gyakorlat-rendszerének éppen az az egyik lényegi eleme, hogy test és tudat között alakít ki irányítottabb kapcsolatot, ami viszont lehetetlen volna magasabb fokú koncentráltság nélkül.
Másrészrõl viszont elõször talán azt hihetnénk, hogy erõsen összpontosítani figyelmünket, azaz adott tárgyra koncentrálni nem is olyan nehéz feladat. Azonban csak az, aki már próbálta, tudja, mennyire nem könnyû huzamosabb idõn keresztül szigorúan egy meghatározott dologra összpontosítani, s közben semmi másra nem gondolni. Erre általában elõzetes gyakorlás nélkül nem is vagyunk kezdetben képesek: képtelenek vagyunk fegyelmezni tudatunkat, gondolataink szabálytalan folyamát; a gyakorlatlant akár a legkisebb neszek is megzavarhatják, a legapróbb külsõ hatások is eltéríthetik figyelmét.
Idõvel ugyanakkor meglehetõsen nagy jártasságot szerezhetünk figyelmünk adott tárgyra való koncentrálásában. Ehhez azonban a jóga tudatállapotokról alkotott néhány alapvetõ tanításával szintén tisztában kell lennünk.
A jóga mint gondolatrendszer ugyanis igen szemléletes elképzelésekkel rendelkezik az emberi tudat, elme (szanszkritül: csitta) különbözõ állapotait illetõen: lényegében különbözõ fokozatokat különít el, amelyek az elme mûködése során merülnek fel, és amelyek lépcsõzetesen közelítenek egy magasabb rendû, abszolút-koncentrált állapot felé. Az egyes fokozatokat tehát alapjában a figyelem összpontosíthatóságának, illetve összpontosítottságának eltérõ mértékei adják meg. Tulajdonképpen a jóga gyakorlásához is ezeken kell végighaladnunk, így az alábbiakban e tudatállapotokat tekintjük át röviden.
Ksipta - a szétszórtság állapota
A tudatnak ezt a legáltalánosabb állapotát mindenki önmagán is megfigyelheti. Ez az az állapot, amikor gondolataink rendetlenül, fegyelmezetlenül torlódnak, kavarognak a fejünkben. Ilyenkor a legkülönbözõbb külsõ ingerek villanhatnak át tudatunkon, azonban ezek egyikére sem figyelünk fel igazán intenzíven, pillanatról pillanatra változnak bennünk a hatások, benyomások és az ezekbõl születõ hírtelen szándékok. Ilyen állapotban lehetünk például egy minden különösebb cél nélkül tett utcai sétánk alkalmával, amikor csak úgy belevetjük magunkat a városi forgatagba, amely lehet igen ingergazdag, ám figyelmünk mégsem koncentrálódik semmi meghatározottra.
Az elmének ez az állapota, amelynek kavargó zûrzavarában semmi sem tudatosodik hosszabb idõre, az indiai hasonlat szerint olyan, mint a háborgó víz felszíne, a zavaros víztükör, amelyen még nem jelenhet meg tisztán a Hold képmása.
Viksipta - a szétszórtság megszakítása
Ha azonban figyelmünket egy bizonyos dolog erõsebben felkelti, vagy ha egy ideig tudatosan valamilyen probléma megoldására, tervre, elképzelésre (vagy éppen egy jógagyakorlat végrehajtására) koncentrálunk, abban a pillanatban az elme egy magasabb állapotába léptünk: az általános szórakozottságot, szétszórtságot rövid ideig valamilyen koncentráció váltja fel. Ilyen helyzet állhat elõ például, amikor valamilyen feladatot ténylegesen is odafigyelve végzünk el, és az eredményesség érdekében valóban hosszabb-rövidebb ideig egy meghatározott elemre összpontosítunk.
Az indiai gondolkodás ezt ahhoz hasonlítja, amikor a víztükör már valamelyest kisimult, ám a rajta megjelenõ tükörkép még nem egészen szabályos.
Ékagra - az "egyhegyûség" állapota
Az elõbbi két tudatállapottal szemben - amelyek lényegében egy átlagos, normális tudatmûködésû ember éber állapotában mindenkor váltakoznak - az "egyhegyûség" állapotával már nem találkozhatunk bárkinél, bármikor. Errõl az erõs koncentrációt jelentõ helyzetrõl csupán azután beszélhetünk, hogy valamilyen probléma figyelmünket lényegesen hosszabb idõre, tartósan is lekötötte, és ennek folyamányaként mintegy megszállottan összpontosítunk az adott dologra, miközben elménk mûködését semmilyen külsõ vagy belsõ inger nem zavarja meg e szoros koncentrációban. A jógában alapvetõen erre a tartós figyelemösszpontosításra lesz szükségünk.
Az indiai hasonlat szerint az elmének ez az állapota olyan, mint a tükörsima vízfelszín, amelyen végre egészen tisztán, torzítatlanul jelenik meg a Hold pontos képmása.
Niruddha - a "leküzdöttség" állapota
Az egyhegyûségnek létezhet egy még huzamosabbá és rendkívül élessé fokozott változata, amelyben minden külvilági inger tartósan megszûnik, - egyfajta teljes és tökéletes befelé fordultság alakul ki, és amely nem egészen normális elmeállapotra a jógik a legmagasabb rendûként tekintettek. Ennek azonban csak a tradíció felõli megközelítésben van szerepe, a jóga nyugati alkalmazásában viszont nem tekintik elérendõ célnak.
A fentiekben felsorolt elmeállapotokon kívül még számos továbbit is megkülönböztetnek a jógában. Az egyes fokozatok újabb fokozatokra tagolódhatnak; újabb és újabb tudatállapotok rendelõdnek a szellemi elmélyülés különféle stádiumaihoz, és más egyéb helyzetekhez (alvás, hipnózis, stb.) szintén.
A figyelemkoncentráció begyakorlása lényegében azon a tényen alapszik, hogy alapvetõen minden egészséges ember képes valamilyen mértékben figyelme rövid ideig tartó összpontosítására, csupán ezen idõtartam kitolására kell erõfeszítéseket tennünk.
Figyelemösszpontosító képességünk tehát koncentrációs gyakorlatok rendszeres végzésével tökéletesíthetõ. Ezek lényege a figyelem valamely pontra történõ erõteljes irányítása, koncentrálása. Ilyenkor összpontosíthatjuk figyelmünket egy tárgy alakjára, színére, de koncentrációnk irányulhat akár egy hangra, hangszínre is. Elmélyedhetünk egy-egy részletben, majd koncentrálhatunk tárgyunk egészére; eközben pedig törekedjünk figyelmünket minél hosszabb ideig egy adott pontra irányozni!
A jógázáshoz alapvetõen szükséges tudatállapotot - a korábban már röviden leírt ékagra állapotát - valójában csak lassú átmenet folyamán sajátítjuk majd el igazán, és ennek maximumát már ténylegesen csak a jóga rendszeres gyakorlása közben érjük el. Azonban addig is: a jóga elsõ lépéseihez nélkülözhetetlen a koncentrációs képesség elemi szintû tudatosítása és begyakorlása, ami a továbbiakban is alapjaiban befolyásolja a jógagyakorlatok hatékonyságát.
Idõvel ugyanakkor meglehetõsen nagy jártasságot szerezhetünk figyelmünk adott tárgyra való koncentrálásában. Ehhez azonban a jóga tudatállapotokról alkotott néhány alapvetõ tanításával szintén tisztában kell lennünk.
A jóga mint gondolatrendszer ugyanis igen szemléletes elképzelésekkel rendelkezik az emberi tudat, elme (szanszkritül: csitta) különbözõ állapotait illetõen: lényegében különbözõ fokozatokat különít el, amelyek az elme mûködése során merülnek fel, és amelyek lépcsõzetesen közelítenek egy magasabb rendû, abszolút-koncentrált állapot felé. Az egyes fokozatokat tehát alapjában a figyelem összpontosíthatóságának, illetve összpontosítottságának eltérõ mértékei adják meg. Tulajdonképpen a jóga gyakorlásához is ezeken kell végighaladnunk, így az alábbiakban e tudatállapotokat tekintjük át röviden.
Ksipta - a szétszórtság állapota
A tudatnak ezt a legáltalánosabb állapotát mindenki önmagán is megfigyelheti. Ez az az állapot, amikor gondolataink rendetlenül, fegyelmezetlenül torlódnak, kavarognak a fejünkben. Ilyenkor a legkülönbözõbb külsõ ingerek villanhatnak át tudatunkon, azonban ezek egyikére sem figyelünk fel igazán intenzíven, pillanatról pillanatra változnak bennünk a hatások, benyomások és az ezekbõl születõ hírtelen szándékok. Ilyen állapotban lehetünk például egy minden különösebb cél nélkül tett utcai sétánk alkalmával, amikor csak úgy belevetjük magunkat a városi forgatagba, amely lehet igen ingergazdag, ám figyelmünk mégsem koncentrálódik semmi meghatározottra.
Az elmének ez az állapota, amelynek kavargó zûrzavarában semmi sem tudatosodik hosszabb idõre, az indiai hasonlat szerint olyan, mint a háborgó víz felszíne, a zavaros víztükör, amelyen még nem jelenhet meg tisztán a Hold képmása.
Viksipta - a szétszórtság megszakítása
Ha azonban figyelmünket egy bizonyos dolog erõsebben felkelti, vagy ha egy ideig tudatosan valamilyen probléma megoldására, tervre, elképzelésre (vagy éppen egy jógagyakorlat végrehajtására) koncentrálunk, abban a pillanatban az elme egy magasabb állapotába léptünk: az általános szórakozottságot, szétszórtságot rövid ideig valamilyen koncentráció váltja fel. Ilyen helyzet állhat elõ például, amikor valamilyen feladatot ténylegesen is odafigyelve végzünk el, és az eredményesség érdekében valóban hosszabb-rövidebb ideig egy meghatározott elemre összpontosítunk.
Az indiai gondolkodás ezt ahhoz hasonlítja, amikor a víztükör már valamelyest kisimult, ám a rajta megjelenõ tükörkép még nem egészen szabályos.
Ékagra - az "egyhegyûség" állapota
Az elõbbi két tudatállapottal szemben - amelyek lényegében egy átlagos, normális tudatmûködésû ember éber állapotában mindenkor váltakoznak - az "egyhegyûség" állapotával már nem találkozhatunk bárkinél, bármikor. Errõl az erõs koncentrációt jelentõ helyzetrõl csupán azután beszélhetünk, hogy valamilyen probléma figyelmünket lényegesen hosszabb idõre, tartósan is lekötötte, és ennek folyamányaként mintegy megszállottan összpontosítunk az adott dologra, miközben elménk mûködését semmilyen külsõ vagy belsõ inger nem zavarja meg e szoros koncentrációban. A jógában alapvetõen erre a tartós figyelemösszpontosításra lesz szükségünk.
Az indiai hasonlat szerint az elmének ez az állapota olyan, mint a tükörsima vízfelszín, amelyen végre egészen tisztán, torzítatlanul jelenik meg a Hold pontos képmása.
Niruddha - a "leküzdöttség" állapota
Az egyhegyûségnek létezhet egy még huzamosabbá és rendkívül élessé fokozott változata, amelyben minden külvilági inger tartósan megszûnik, - egyfajta teljes és tökéletes befelé fordultság alakul ki, és amely nem egészen normális elmeállapotra a jógik a legmagasabb rendûként tekintettek. Ennek azonban csak a tradíció felõli megközelítésben van szerepe, a jóga nyugati alkalmazásában viszont nem tekintik elérendõ célnak.
A fentiekben felsorolt elmeállapotokon kívül még számos továbbit is megkülönböztetnek a jógában. Az egyes fokozatok újabb fokozatokra tagolódhatnak; újabb és újabb tudatállapotok rendelõdnek a szellemi elmélyülés különféle stádiumaihoz, és más egyéb helyzetekhez (alvás, hipnózis, stb.) szintén.
A figyelemkoncentráció begyakorlása lényegében azon a tényen alapszik, hogy alapvetõen minden egészséges ember képes valamilyen mértékben figyelme rövid ideig tartó összpontosítására, csupán ezen idõtartam kitolására kell erõfeszítéseket tennünk.
Figyelemösszpontosító képességünk tehát koncentrációs gyakorlatok rendszeres végzésével tökéletesíthetõ. Ezek lényege a figyelem valamely pontra történõ erõteljes irányítása, koncentrálása. Ilyenkor összpontosíthatjuk figyelmünket egy tárgy alakjára, színére, de koncentrációnk irányulhat akár egy hangra, hangszínre is. Elmélyedhetünk egy-egy részletben, majd koncentrálhatunk tárgyunk egészére; eközben pedig törekedjünk figyelmünket minél hosszabb ideig egy adott pontra irányozni!
A jógázáshoz alapvetõen szükséges tudatállapotot - a korábban már röviden leírt ékagra állapotát - valójában csak lassú átmenet folyamán sajátítjuk majd el igazán, és ennek maximumát már ténylegesen csak a jóga rendszeres gyakorlása közben érjük el. Azonban addig is: a jóga elsõ lépéseihez nélkülözhetetlen a koncentrációs képesség elemi szintû tudatosítása és begyakorlása, ami a továbbiakban is alapjaiban befolyásolja a jógagyakorlatok hatékonyságát.
| < Előző | Következő > |
|---|