energyeggAz oroszok nagy becsben tartják a tojást, melynek a hagyományos gyógyításban mindig mágikus erõt tulajdonítottak. Csaknem minden orosz háztartásban tartanak fából faragott vagy hímes tojást, talizmánként. A tojás az új életet, a fejlõdést és a gyarapodást jelenti. Amint a tisztaság állapotát is: belsejében rejtezik az isteni erõ csírája. A tojás ezenkívül a fogantatás és az élet kezdetének a jelképe.

Szimbolikus jelentõsége mellett a tojás a szellemi és pszichikus negativitás elnyelésének egyik leghatásosabb eszköze. A tojás körüli energia mezõ rendkívül erõs, mivel maga az életenergia összpontosul a belsejében. Ez, a növekedés energiájával egyesülve, hihetetlen erejû, fényes frekvencián rezeg a tojás körül, és eloszlatja a negatív energiát. Gyakran elõfordult, hogy a sarkokba állított négy tojással tisztították meg a házat. Hittek benne, hogy elnyeli a káros energiát. Hét napig maradtak a helyükön a tojások, ezután úgy, ahogy voltak, kidobták õket. A tojás azonban csak abban a környezetben hat, ahová helyezik, a lakásban használt más anyagokkal (só, tömjén, gyertya) ellentétben, melyek jóval tágabb területrõl gyûjtik össze az ártó energiát. A tojás a pontosan körülhatárolt, kis területek tisztítására kiválóan alkalmas.


A sóhoz hasonlóan a tojást is nemzedékek sora használta Oroszországban - a módszerek családról családra öröklõdtek. Számtalan csodálatos és különös, tojással végzett eljárás létezik, de többségük hihetetlenül bonyolult, és sok gyakorlatot igényel. A következõ, hatásos szertartás azonban maga az egyszerûség.

 

Esti tojásszertartás

Ha gyakran alszik nyugtalanul, és újra meg újra ugyanaz jelenik meg az álmában, próbálja ki ezt az õsi orosz tojásszertartást. Egy tojásra lesz szüksége hozzá.

Ha gyakran alszik nyugtalanul, és újra meg újra ugyanaz jelenik meg az álmában, próbálja ki ezt az õsi orosz tojásszertartást. Egy tojásra lesz szüksége hozzá.

Fogjon egy tojást, és ceruzával vagy tollatírja rá a nevét.

Tegye a tojást az ágya melletti asztalra, a fejével egy magasságban. Hagyja ott hét napon át. Ha megreped, akkor túl sok negatív energiát nyelt el. Dobja ki, és tegyen másikat a helyére.

Egy hét múltán dobja ki, de ne törje fel.

Fontos tudnivaló: mindig csak organikus (bio-) tojást használjon, amikor energiával dolgozik.
Mindig csak organikus (bio-) tojást használjon, amikor energiával dolgozik!

Mindig csak organikus (bio-) tojást használjon, amikor energiával dolgozik!

/forrás: Alla Svirinskaya, Energia titkok/

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hozzászólások