Ingyen kaptátok, ingyen adjátok- mondta Jézus. És ne feledjük el Simon mágust sem, aki pénzért akarta a Szentlelket megvásárolni az apostoloktól. Bár minden ember élménye egyedi, vannak olyan általános élmények, amelyek mindenkinél jelentkeznek az észlelési kör kitágítása, a csatornák kinyitása során.
A csatornák kinyitása azt jelenti, hogy befogadóvá válunk a körülöttünk lévő szellemi valóságok felé. Az az állomáskereső (ember), aki nem hangolódik egy konkrét állomásra (Jézus Krisztusra), könnyen léphet érintkezésbe olyan szellemi valóságokkal, amelyek egyáltalán nem kívánatosak számára. Óvatosan tehát ezzel a nagy nyitottsággal! Fentebb említettem már, hogy nem véletlenül kell az elméleti tudás megszerzésén túl részt venni a gyógyító tanfolyamokon. Az itt megkapott beavatás nélkül ugyanis nem működnek ezek a gyógyító energiák. A beavatás (a keresztény beavatásokból tudjuk) mindig egy kívülálló Forráshoz való csatornázást jelent. A bökkenő csupán az, hogy míg a keresztségben egyértelműen (ebben biztosak lehetünk) Istenhez vagyunk csatornázva, addig az ilyen gyógyító kurzusokon vajon hová csatornáznak bennünket? Ki hiheti el, hogy itt is Isten a forrás, hiszen a beavatásért pénzt kérnek, és van-e bármely bioenergetikusnak képessége arra, hogy Isten erejét pénzért továbbadja, kiárusítsa? Ha nem Isten a forrás márpedig ebben az esetben nem Ő -, akkor ki?
Ha egyszer ráébredünk, rájövünk, hogy hatalmunkban áll megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretünk, és elősegíthetjük azokbeteljesülését, amelyeket szeretünk.
A pozitív gondolkodással semmi baj nem lenne, de itt egyáltalán nem arról van szó. A hatalom ettől sokkal többet sejtet, arról nem is beszélve, hogy nagyon öntörvényűen hangzik, és Isten akaratát teljesen kirekeszti a megváltoztatás és beteljesülés folyamatából.
3. Az útmutatás kialakulása
Gyógyítóvá válni nem könnyű feladat.. Mindig azt kapjuk vissza, amit kisugárzunk. Ez az, amit karmának hívnak.
Egyre szembetűnőbben bontakozik ki számunkra a New Age alaptanításainak sok-sok összeillő eleme. Itt vagyunk a karma törvényénél. Mindig azt kapjuk vissza, amit tettünk az előző életünkben. Ez már valóban messze jár a keresztény tanítástól. A karma törvénye, az önmegváltáson alapszik. Senki sem tud eszerint megváltani senkit, csak mindenki önmagát. Így aztán Jézus Krisztus megváltónak hitt halála nem is lehetett megváltó. Így szól erről Dombi Ferenc (katolikus pap) a Hang című könyvében: Jézus is csak önmagát váltotta meg a kereszten. A bioenergiával való gyógyító manipuláció és bármilyen más szellemi eredetű gyógyítási technika eleve feltételezi a reinkarnáció létét és valóságát. Megpróbálkozhatnak ugyan kimosakodni ebből amiatt, hogy a valóban hívő keresztényekkel is elfogadtassák magukat, de ez a törekvés könnyen leleplezhető.
Ahogy az életem kitárult, az engem vezető láthatatlan kéz egyre érzékelhetőbbé vált. Először bizonytalanul éreztem. Majd spirituális lényeket kezdtem látni, mintha látomást látnék. Majd elkezdtem hallani őket, ahogy hozzám beszéltek, és éreztem érintésüket. Most elfogadom, hogy van egy tanácsadóm. Látni, hallani, érezni tudom őt.
Rendkívül sok szellemi gyógyítási technika létezik, de egyvalami mindegyikben közös: a szellemi, spirituális segítő jelenléte. S máris találkozunk egy újabb ellentmondással. A bioenergetikusok közül többen is azt vallják, hogy saját energiakészletükből sugároznak át a betegnek. Ám ezt az általam ismert mindegyik gyógyítási mód megcáfolja, sőt maguk a gyógyítók is, amikor szellemi segítőjüket említik, akik jelenléte mindig meghatározó egy szellemi gyógyítás folyamán. Az a feltételezés, hogy ezek a gyógyító segítőtársak csakis angyali lények lehetnek, eleve hibás, hiszen ez csak akkor lenne hihető, ha az illető gyógyító nem pénzért tanulta volna a mesterségét, és nem pénzért gyógyítana. A mi pénzünk ugyanis egyáltalán semmiféle befolyást nem gyakorol az angyalokra, Istenre pedig főképpen nem. Ennél is továbbmegyek, mert az sem garancia a tiszta gyógyító erőre, ha valaki nem tanfolyamon vette pénzért, hanem csak úgy kapta valahonnan. A megkülönböztetés szabályait erre vonatkozóan a Szentírásban megtaláljuk: gyümölcseiről ismerszik meg a fa.
/Forrás: /http://www.karizmatikus.hu/energ-csakr.htm
/Forrás: /http://www.karizmatikus.hu/energ-csakr.htm
| < Előző | Következő > |
|---|
Hozzászólások
Pál apostol Európában dolgozott, és Pál azt írja, hogy "akit Krisztus útjaira tanítanak, az a tanítvány osztozzon a javaiból a tanítójával." Ha lesz időm, kigyűjtöm Pál apostol ezen igehelyeit a leveleiből.
TOMI az egyipTOMI
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.