A meditáció és a csend megtapasztalása

Szvámi Vivekananda indiai bölcs az ember gondolkodását a veszett majom viselkedéséhez hasonlította: "Volt egyszer egy majom, amelyik természetébõl adódóan nyugtalan volt, akár társai. Valaki még fokozta ezt azzal, hogy jó sok bort itatott vele. Utána megmarta egy skorpió. Tudjuk, ha embert skorpió mar meg, az egész nap nem leli nyugtát. A majom helyzete tehát egyre szörnyûbbé vált. Szerencsétlenségét tetõzte, hogy még a démon is megszállta. Nos, könnyû elképzelni, milyen mérhetetlen nyugtalanság kerítette hatalmába. Az emberi szellem, a majomhoz hasonlóan, természeténél fogva állandó mozgásban van. Ha ehhez még hörpint a vágy borából, nyugtalansága tovább fokozódik.

Ha a vágy hatalmába kerítette, a mások sikere láttán érzett irigység skorpiómarása következik. Végül pedig a büszkeség démona ejti rabul az ember szellemét, amitõl mértéktelenül fontosnak érzi magát. Bizony nem könnyû az ilyen szellemet megzabolázni! Ez a Vivekananda által leírt nyugtalanság különösen nálunk, nyugati embereknél nehezen fékezhetõ. Életfilozófiánk alapja a minél nagyobb profit: hajszoljuk a hasznot, a sikert és a vagyont. Vagy pedig folyton arról álmodozunk, hogyan lehetnénk boldogabbak és sikeresebbek.

A meditáció feladata mármost, hogy beindítson egyfajta áthangolási folyamatot. A külvilág felé fordult, általa lenyûgözött tudatot befelé irányítjuk, a belsõ lényegre és a csendre. A meditáció minden formájának elõfeltétele tehát az elme elcsendesítése. Ez tekinthetõ egyfajta elõgyakorlatnak is: erõsíti relaxációs képességünket és növeli a belsõ distanciát. Az indiai jógik ilyenkor egy erdõbe vonulnak, egy egyenletesen morajló vízesés mellé vagy egy barlangba. A kolostorokban és a meditációs központokban nem ritka a beszédtilalom, néha napokra vagy akár hetekre is. Fontos a megfelelõ testtartás is (például lótuszülés), ami szintén segíti a befelé koncentrálást. Ezt követõen a meditáló figyelmét egy egyenletesen ismétlõdõ ingerre irányítja, miáltal a külvilág ingerei mind jelentéktelenebbé válnak, végül teljesen "kikapcsolódik". Az ismétlõdõ inger lehet gyertyaláng, saját lélegzésünk, egy mandala (misztikus jelkép) vagy egy folyamatosan ismételt szótag, mint például a szent "Om" (ezt mantrának nevezzük). Hasonló hatásúak az ismétlõdõ testmozdulatok is, mint például a szufi dervisek tánca. A zen-buddhisták pedig egy-egy kóannal (rövid, rejtvény jellegû kérdéssel) foglalkoznak.

Hosszú, türelmes gyakorlással a külsõ érzékelés annyira beszûkül, hogy belsõnkbõl felszínre törhet egy új, eddig nem ismert tapasztalat. Eleinte zavaróak a gondolatok és a képek, amelyek a koncentráció alatt fölmerülnek, de végül elérjük a meditációs alapélményt, az "ürességet" és a csendet. Élményvilágunk kibõvül egy új belsõ dimenzióval: megnyílik a "harmadik szem", a misztikus látás "szerve". Vannak, akik így jutnak el a "szamádhi" vagy "szatori" állapotába, ami a jógában és a zazen-meditációban egyenlõ a megvilágosodással. Ez a misztikusok legmagasabb rendû, szavakban nem kifejezhetõ tapasztalata. A meditáció élményei nem foglalhatók nyelvi formába, a személyes átélés a fontos. A következõ képpel talán sikerül rávilágítani a lényegére: a meditáció olyan, mint amikor a tó tükrén elsimulnak a hullámok. Ha elcsitulnak, láthatóvá válik a tófenék. A meditáció olyan, akár a nappal áttûnése az éjszakába. Napközben a sugarak elhomályosítják a csillagokat, a meditáció azonban kikapcsolja ezt a zavaró világosságot, és fölismerjük a tiszta fényû csillagokat.

Aki kitartóan meditál, hamarosan észreveszi, hogy sok tekintetben megváltozik az élete, új módon viszonyul a valósághoz, egyre inkább képessé válik az élet nyugodt, félelem, remény, vágyak és illúziók nélküli szemléletére. Nyugtalanságunk szertefoszlik, fölfedezzük a világ igazi lényegét. Természetünkké válik a valóság közvetlen megtapasztalása, a mindennapok figyelmes, nyugodt, szabad megélése. Rabszolga az, akinek szenvedélyei vannak, és dolgok "fogva tartják". A meditáció megszabadít ebbõl a szolgaságból; a meditáció tehát út a szabadság felé.

Enomiya-Lasalle, a zen-mester és jezsuita atya így fogalmaz: "A megvilágosodás végsõ, nagy hatása, hogy mindenben az abszolút irányít bennünket. Túl vagyunk a jón és a rosszon abban az értelemben, hogy nincs szükségünk parancsra vagy szabályra, ami megszabná viselkedésünket. Ahogy Konfucius is mondta, ekkor már elég, ha a szívünket követjük. A buddhisták ezt nevezik a kozmosszal való összhangnak."