Álom
2007 augusztus 16., csütörtök 12:35
Kijelöltek egy munkára-helyre, de állandóan lemaradok ahogy megyünk. Egyedül... és már hiába sietek a kikötõbe, érezem, hogy nem érem el a hajót. Kényelmetlen, de mégsem bánom. Az üres mólót láttom magam elõtt. Eltûnnek a színek, fekete-fehérre vált a kép. Aztán a sínek mentén, egy háromszintes, egyik fala üveg, illetve nagy ablakos kis alapterületû házam belsõ lépcsõjén mászkálok, illetve állok a harmadik emelet elején. A ház mindössze, egy lakótelepi félszoba nagyságú, csak mintha, három egymás fölött lenne... Minden üres, nem is férne bele semmi csak a lépcsõ és én. Nem tudom kinyitni az ablakot, rozsdás. Felébredek.
Mások által erõltetett út a szellemi fejlõdéshez, a korlátlan szabadság eléréséhez. Ennek még nem érkezett el az ideje, még itt(hon) kell maradnod ebben a színtelen materiális világban. Bizonyos korlátok között, szûk, de felfelé mégis lehetõségeket adó mozgástérben kell létezned. Ablakot kell nyitnod a világra, ami azért nem sikerül, mert az be van rozsdásodva. Bizonyára te magad hagytad, hogy berozsdásodjon. Nem erõszakosan, valamilyen mechanikus eszközzel feszegetve, hanem valamilyen rozsdalazító szerrel (önmagunkon való munka, meditáció) könnyen lepereg ám a rozsda.
Szóljon hozzá!