Az Univerzum mint örökké való, illetve mint önmaga teremtõje?

Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

0 Hozzászólások

A legeredendõbb emberi törekvés, hogy mindennek keressük az okát. Ez az igyekezet magyarázatot ad fajként elért sikereink egy részére, és arra indít, hogy megvizsgáljuk a kapcsolatokat, s új eljárásokat és technikákat hozzunk létre. Ugyanez a késztetés vezérelte az embereket, hogy kutassák az egész Univerzum okát. Teisták - Aquinói Szent Tamás azzal érveltek, hogy tapasztalatból tudjuk, semmi nincsen valamilyen ok nélkül. Mivel egy okozati sorozat esetében elfogadhatatlan, hogy végtelen legyen, magának az univerzumnak kell lennie egy elsõ okának. Ez az egyik fõ érv a teremtõ Isten létezésének indoklására.

A szkeptikus ok mindig is megkérdõjelezték ezt az érvelést. Minthogy semmiféle problémát nem jelent számunkra elképzelni egy végtelen jövõt, semmi nem indokolja, miért ne lehetne végtelen az oksági láncolat a múltban.
A teremtõ Isten mellett felsorakoztatott érvelésnek akad egy súlyos logikai hiányossága. Feltételezi, hogy mindennek szüksége van egy okra, ugyanakkor a teisták habozás nélkül elfogadják, hogy egyetlen dolog, nevezetesen maga Isten igenis létezhet elõzetes kiváltó ok nélkül. Mint azt a szkeptikusok kimutatták, ez éppen az érvelés elõfeltételét rendíti meg. Ha viszont mégis van valami, ami önmagától létezõ, miért ne lehetne az maga az univerzum?
Amikor azt mondjuk, hogy valaminek oka van, arra gondolunk, hogy valami elõzõleg létezõ hozta létre az ok megelõzi az okozatot. Az univerzum azonban természetébõl adódóan magában foglal minden idõt és teret, és semmiféle idõ nem elõzhette meg. Értelmezhetetlen annak a teljességnek az okát keresni, ami minden idõt és minden teret tartalmaz.

Továbbá, a teremtõ Isten elképzelése nem jelent igazi választ az oksági viszony kérdésére, csak egyszerûen egy szinttel eltolja a problémát; Isten létének oksági kérdése továbbra is megválaszolatlan marad, bár a teisták itt meghúznak egy vonalat, mondván, ennél a pontnál az emberi elmének fel kell hagynia a kutakodással. Ahogy David Hume (1711-1776) angol filozófus megjegyezte:

"Ha meg is maradnék az okok legteljesebb figyelmen kívül hagyásánál... soha egy tapodtat sem jutok elõbbre a nehézséggel... ami szükségszerûen azonnal és teljes erõvel lecsap rám. Ilyenformán jobban tesszük, ha egyáltalán nem vetjük a pillantásunkat az anyagi világunkon túlra. Feltételezvén, hogy rendjének az elveit önmagában hordozza, voltaképpen Istennek jelenthetjük ki: minél elõbb eljutunk ehhez az istenséghez, annál jobb."

De ha az univerzumnak nincs külsõ teremtõje, akkor honnan származik?
Az egyik lehetõség, hogy az univerzum megteremtette önmagát, vagy inkább spontán módon jelent meg, gyakorlatilag a semmibõl. Számos modern kozmológiai elmélet feltételezi, hogy egy fluktuációval kezdõdött a kvantumvákuumban, vagy egy anyagtól mentes energiamezõbõl bukkant elõ.
Egy másik lehetõség, hogy öröktõl fogva létezik, és nincs kezdete. Ez nem a mi saját, helyi univerzumunkra lenne érvényes, hanem a multiverzumra, a kiáradó univerzumoknak több kozmológiai elmélet által feltételezett összességére.
Stephen Hawking brit kozmológus szerint a tér-idõ visszagörbül önmagába, mint egy gömb felszíne, és a gömbhöz hasonlóan nincs sem kezdete, sem vége. "A világegyetem tökéletesen önálló, semmi rajta kívül álló létezõ sem befolyásolja. A világegyetem nem teremtõdik és nem enyészik el írja „Az idõ rövid történetében -, a világegyetem egyszerûen csak VAN..."